Kilenc éve indult el a ROMASTER Nyári Tábor Budapesten, amin az ország legkülönbözőbb részeiből érkező roma fiatalok vehetnek részt. A tábor célja, hogy fejlessze a diákok tudását, kompetenciáját, és megalapozzon egy jövőbeli közösséget; megerősítse a diákok és a mentoraik közötti kapcsolatot, illetve a diákok közötti együttműködés is fokozódjon. A tábor egyedülálló élményt nyújt a fiataloknak, új embereket ismerhetnek meg, új tapasztalatokat szerezhetnek, s mindemellett javul az önbecslésük, fejlődnek a szociális készségeik egy támogató környezetben.

„A ROMASTER tábor alatt a fiatalok olyan embereket ismerhetnek meg, akikkel nagy valószínűséggel a tábor után is tartani fogják a kapcsolatot. A programok során szoros baráti viszonyok születnek. Ezen túlmenően a kapcsolati tőkéjüket is bővítik a fiatalok. Kivételes lehetőség számukra, hogy betekinthetnek a multinacionális cégek világába, több vállalatot, nemzetközileg is elismert céget, és munkavállalóikat is megismerhetik, ami a későbbi életszakaszaikban fontos szerepet játszik majd.” – mondta Pataki Eszter, a HBLF ügyvezető igazgatója.

DSC 3631 Msolata

 

Szakmai programok

Idén a szakmai programok a social media és az állásinterjúra való felkészülés köré szerveződtek.

A tábor indulásakor a jó hangulatot az OD Partner csapatépítő tréningje alapozta meg a Margit-szigeten. A tréning igazi közösséget kovácsolt az ország különféle pontjairól érkező diákokból.

Az utóbbi években nagy sikert arató Momentán Társulat ismét ellátogatott a táborba, interaktív szituációs játékaiknak köszönhetően a diákok és mentoraik jobban megismerhették önmagukat és egymást.

Hewlett Packard Enterprise magyarországi irodájának meghívására a diákok céglátogatáson vettek részt. Itt a diákok többek között értékes információkat szerezhettek a cég dolgozóitól a biztonságos internethasználatról a social media különböző platformjait részletesen elemezve, és hasznos karriertanácsokat is kaptak a HPE munkavállalóitól. Sőt, még a szerverszobát is megnézhették!

A Krauthammer Magyarország Kft. jóvoltából Galambos Ágnes az előkészületektől a lezárásig felkészítette a diákokat egy sikeres interjúra. Minden diák előzetesen készült erre a tréningre, önéletrajzot készített, melyet elhozott magával. Önéletrajzuk előnyeit és hátrányait közösen vitatták meg.

Emellett a Business Coach Kft-től Bincze Bea és munkatársai tartottak tréninget, ahol a rögtönzésen alapuló játékok sora sokat segített a diákoknak abban, hogy a jövőben könnyen kezeljék a váratlan helyzeteket és kommunikációs készségeik is javuljanak.

„Fontosnak tartom, hogy társszervezeteink lehetőségeiről értesüljenek diákjaink, ezért igyekszünk minél több támogatási programot bemutatni számukra. A partnerség és együttműködés az alapja annak, hogy az azonos értékek mentén megfogalmazott céljainkat elérhessük. A szinergiákra építve pedig fenntartható programokat működtethetünk. A táborban az Integrom Program - Nagyvállalati munkalehetőség romáknak - képviselőivel is beszélgettek a diákok az elérhető ösztöndíjakról, gyakornoki programokról, valamint személyes tapasztalataikról a munka világában.” – mondta el Pataki Eszter.

Kultúra és szabadidős programok

Kulturális programként a Picasso kiállítást tekintették meg a Magyar Nemzeti Galériában a táborban résztvevők. Nem mindennapi élmény volt a diákok számára egy ilyen nagy formátumú festő munkáit élőben is megtekinteni.

A tábor zárásaként a rendkívüli tehetséges NR Duó tagjai, Burai Renátó és Aranyosi Norbert szórakoztatták a diákokat.

Szabadidős programként az eddigi években is nagy sikernek örvendő kiszabadulós játékon vettek részt a fiatalok, majd a tábor utolsó napján Budapest nevezetességeit nézték meg Hop on Hop off busszal.

DSC 3829

Céglátogatáson a Hewlett Packard Enterprise magyarországi irodájában

Picasso 2

Picasso kiállítás megtekintése a Magyar Nemzeti Galériában

Küldetés 

A jelenleg 23 hazai és nemzetközi vállalat anyagi és mentori támogatásával 2007 óta fut - a HBLF-ROMASTER ösztöndíjprogram-, olyan hátrányos helyzetű, tehetséges roma diákok számára, akik vállalják, hogy a középfokú tanulmányaik befejezése után felsőfokú műszaki vagy gazdasági diplomát szereznek. A Program keretében jelenleg 50 roma fiatal továbbtanulását segíti az Alapítvány. 

A ROMASTER Program három pillérre épül. Az egyik a vállalatok által biztosított anyagi támogatás, amelyet a diákok tanulmányi célokra használhatnak fel. Ennél még fontosabb a második pillér: A programban résztvevőkhöz a támogató vállalatoktól kijelölt mentor, akire nemcsak szakmailag, de emberileg is építhetnek a sikerrel pályázók. A harmadik pillért a vállalatoknál biztosított gyakorlati tapasztalatszerzés lehetősége jelenti.

További információk a táborról: www.romaster.hu

Kapcsolat: Iker Bernadett, HBLF-ROMASTER Alapítvány, Kuratóriumi elnök

Tel.: +36 1/330-9985, Email: romaster@hblf.hu

Pataki Eszter, HBLF, Ügyvezető Igazgató

Tel.: +36 1/330-9985, Email: eszter.pataki@hblf.hu