Idén harmadik alkalommal vettem részt a HBLF-ROMASTER Nyári Táborban. Mint minden évben, most is nagyon vártam, hogy végre találkozhassak a hozzám hasonló diákokkal, és egy felejthetetlen táborban vegyünk részt együtt.

Az idei 2015-ös tábor volt az első amin résztvettem. A nyár elején még nem izgultam, de minél közelebb kerültem az indulás időpontjához annál jobban vártam, hogy részt vehessek rajta.

Az idei nyáron vettem részt először a táborban hisz nem rég kerültem a ROMASTER Programba. Igazából nem szerettem volna elmenni, mert nagyon féltem az új és teljesen idegen környezettől. Szerencsére elmentem és kellemesen csalódtam mindenben és mindenkiben.

Nagyon vártam ezt a tábort, mivel rengeteg új dolgot ismerhetek meg az emberek mellett a cégeket is. Számomra a leghasznosabb programok a véglátogatás, mivel betekinthetünk a multicégek világába, több vállalatot megismerhetünk, nemzetközileg is elismert cégeket.

Idén 3. alkalommal vehettem rész – támogató cégem segítségével – a Romaster Program nyári táborában. Nagyon örültem, hogy ismét találkozhatok a rég nem látott társaimmal. Megismerkedhettem új emberekkel is és bátran kijelenthetem, hogy jó kapcsolat alakult ki közöttünk.