romaster logoA Hungarian Business Leaders Forum 2009. őszén létrehozza a HBLF-ROMASTER Alapítványt. Az Alapítvány létrehozását többek közt azért tartjuk szükségesnek, hogy a 2007-ben indított HBLF ROMASTER programot saját lábra állítsuk, hogy még hatékonyabban szolgálja céljait.

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) – az IBM Magyarország alapító támogatásával – 2007. februárjában hirdette meg a ROMASTER programot hátrányos helyzetű, roma származású, tehetséges középiskolás diákoknak, akik vállalják, hogy középfokú tanulmányaik befejezése után felsőfokú műszaki, gazdasági vagy jogi képzésben vesznek részt. A tehetséggondozó programhoz azóta számos vállalat - Ernst & Young, Holcim Hungária, Raiffeisen Bank, MOL, Magyar Telekom, OD Partner, National Instruments, ProfiPower, IBM Data Storage Systems, Szinergia, Telenor, ABO Csoport, Pfizer, MorganStanley, Cser Kiadó, GlaxoSmithKline - csatlakozott, akik a kiválasztott diákokat mentorálják, valamint gyakorlati lehetőséget és havi ösztöndíjat biztosítanak számukra.

A program célja, hogy a roma társadalomban tovább fejlődjön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai példát is mutatnak a még iskolakezdés előtt álló roma fiataloknak, versenyképes tudással várják a munkaadók által felajánlott lehetőségeket, vagy saját vállalkozásukon keresztül vesznek részt a versenyképes gazdaságban.

 

kék2  A HBLF-ROMASTER Alapítvány céljai többek között:
  • Segítse az üzleti élet vezetőit, mint a fejlődés előmozdítóit, a felelős üzleti megoldások elterjesztésében a vállalat összes tevékenysége kapcsán.
  • Bátorítsa a partneri együttműködést az üzleti világ, a közszféra és civil szervezetek között.
  • Segítsen megteremteni egy „befogadó környezetet”, mely lehetővé teszi a fenti célkitűzések megvalósulását.
  • A roma értelmiségi réteg támogatása révén növelje a konstruktív párbeszéd esélyét, a sokszínűség elfogadását, a kultúrák egymás mellett élését, pozitív egymásra hatását.
  • Támogassa kiemelten hátrányos helyzetű roma származású diákok tanulmányait, a tehetséges, motivált fiatalok beilleszkedését a munka világába