Idén már 3-ik alkalommal vehettem részt a ROMASTER nyári táborában. Ahogy az előző táborokról, úgy az ideiről is pozitív véleménnyel vagyok.

Nagyon tetszett a táborban, hogy a programok mindegyike kikapcsolódást nyújtott számomra, az agyaghadsereg kiállítástól kezdve egészen a budapesti állatkertben tett látogatásig. Nagy hatással volt rám a Momentán társulat, és Görög Ibolya előadása. A viselkedéskultúra mindig is érdekelt, örültem, hogy erről a Miniszterelnöki Hivatal volt protokollfőnöke tartott előadást.

A vodafone céglátogatásban pozitívan csalódtam. El se tudtam képzelni, hogy vajon milyen előadással tudnak előrukkolni, de azt kell mondanom, az egyik legérdekesebb előadást hallgathattam végig a cégnél.

Legnagyobb kikapcsolódást számomra a színház nyújtotta.

A színes programok közepette számos új diákkal ismerkedhettem meg, barátságok is szövődtek. Érdekes programok, jó hangulat, jó társaság, éjszakába nyúló beszélgetések…feledhetetlen emlékekkel távoztam az idei táborból is. Köszönöm Nektek!