Az idei nyáron vettem részt először a táborban hiszen nem rég kerültem be a ROMASTER Programba. Először nem szerettem volna menni, mert úgy gondoltam, hogy túl sok idegen ember lesz! De elmentem és nem csalódtam semmiben és senkiben, mert egyszerűen csodálatos volt!

 

Már első nap sikerült összeismerkednem mindenkivel és ez nagyon jó volt. A sok tréning, amin részt vettünk érdekes volt . A tűzijáték is nagyon jó volt, mert még soha sem láttam élőben. Rengeteget tanultam a prezentációs tréningen, mert megtanította nekünk Ági, hogy hogyan adjuk elő az előadásunkat.

Voltunk a Tropicáriumban is, ahol még szintén nem jártam és csodálattal töltött el az egész látvány. A libegőzés is nagy élmény volt, hiszen most először ültem ilyenen. Eleinte féltem, de a végére már nagyon tetszett.

Számomra még  az volt nagyon jó, amikor a csapat együtt játszott, énekelt vagy csak beszélgettünk. Szerintem ez volt az egyik legjobb program, amikor csak nevetünk 2-3 órán keresztül! Összesítve nagyon sok élménnyel gazdagabb lettem és nem utolsó sorban megismert rengeteg jó embert! Köszönöm szépen, hogy ott lehettem!