Idén a HBLF-Romaster 2013. Augusztus 21-25-ig nyári tábort rendezett, amelyen jómagam is résztvettem. A helyszín Budapesten volt és itt egy Hotel Romai nevű szállodában szálltunk meg. Kicsit izgultam őszintén szólva, hogy mi vár majd rám, hiszen ez volt a második táborom és azok közül akik szintén részt vettek a táborban nem sok mindenkit ismertem.

A programokat előtte átnéztem és nagyon tetszett mindegyik. Amint megérkeztünk a tábor helyszínére sok új diákkal találkoztam és voltak már olyanok is akiket már korábban is ismertem. Nagyon jó volt, mert az előző táborban ismert emberekkel már tudtam beszélgetni és nagyon jól elvoltunk.  A szálláshely nagyon tetszett  a szobabeosztás során két újabb lánnyal ismerkedtem meg és nagyon jóba lettünk egymással.

Később a Momentán Társulat csapatépítő tréningjén vettünk részt, ahol nagyon sokat nevetett mindenki és e térning során még inkább kezdtem megismerni újabb embereket. Következő napon a Morgen Stanley pénzügyi oktatásán vehettünk részt ahol rengeteg dolgot megtudhattunk a családi költségvetéssel és pénzügyekkel, illetve hitelekkel kapcsolatban.

Aztán később egy  Romaster esetet dolgoztunk föl közösen ahol csapatokban kellett elmondani a véleményünket, hogy mit tettünk volna adott esetben, és hogy mit gondolunk erről. Ezen a napon mentünk el Budapestre egy 3D-s moziba ahol én és még egypáran a Családi üzelmek című filmet néztük meg.

Következő napon Székesfehérvárra utaztunk egy külön busszal ugyanis az E-On céget látogattuk meg, ahol bemutatták nekünk például az ügyfélszolgálati irodát az üzemirányítási központot és irányító helyiséget. Itt is külön csoportokban vezettek körül mindenkit és a cég biztosította az ebédünket is.

Ezt követően visszautaztunk Budapestre és a Sziklakórház Múzeum volt a következő állomás. Őszintén szólva ez volt az egyik hely ami a legjobban tetszett nekem.  Azután pedig a Magyar Színházba utaztunk ahol a Vámpírok Bálja című előadást tekinthettük meg. Nagyon nagy élmény volt számomra, hiszen nem voltam még színházba azok előtt csak egyszer. Az utolsó előtti napon, ami a leginkább tetszett a Galambos Ágnes által tartott tréning, ahol csoportokban dolgoztunk és nagyon jó volt mások tapasztalatait hallani és nagyon jól estek a tanácsok, amiket a csoportban kaptam. És ezáltal  úgy gondolom közelebb került mindenki egymáshoz.

A tábor alatt sokat nevettem és egy percet sem unatkoztam főként a  közös activitizés és társasjáték során.

Összességében nagyon jól éreztem magam és örültem, hogy megismerhettem újabb embereket a Romasterből és nagyon nagy köszönet a szervezőknek mindenért.