Idén harmadik alkalommal vettem részt a HBLF-ROMASTER Nyári Táborban. Mint minden évben, most is nagyon vártam, hogy végre találkozhassak a hozzám hasonló diákokkal, és egy felejthetetlen táborban vegyünk részt együtt.

Az első nap nagyon jól indult, mert a szokásokkal szakítva, nem a hotel konferencia termében volt a program, hanem kint a szabadban, a Margit-szigeten. Nekem ez nagyon tetszett, mivel sokkal szabadabbnak, vidámabbnak éreztem az egész programot, hiszen kint a jó időben lehettünk. Az OD Partner tréningjén vettünk részt. Igen tanulságos volt, sokkal jobban teljesítettünk egy-egy feladatban, egy csapatként, mint ahogy azt gondoltuk.

Második nap céglátogatással kezdtünk, a HP Magyarország-nál voltunk. Itt a biztonságos internethasználatról tartottak nekünk előadást. Igen hasznos volt, mivel felhívták figyelmünket a digitális lábnyom fontosságára, és hogy mennyi mindenben befolyásolja életünket a nem megfelelő internet használat. A programot egy közös ebéddel, pizzázással zártuk.

Ezután ellátogattunk a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a Picasso-kiállítást néztük meg. A nap zárásaként kiszabadulós játékon voltunk. Eddig minden évben volt ez a program, aminek nagyon örülök. Ez az én kedvencem, és véleményem szerint sokunk kedvence.

A harmadik napon Business Coach Tréninggel kezdtünk. Ezek a feladatok is érdekesek voltak, a kedvencem az volt, mikor egy ügyvédet kellett alakítanom, és rögtönözve, másfél percben kellett megvédenem a vádlottat, aki személy szerint Hókuszpók volt, a Hupikék-törpikék című meséből. Ez után az Integrom Program képviselőivel volt egy beszélgetés, ahol megtudhattuk, hogy mi a program célja, hogyan működik, hogyan segíti a roma fiatalok munkához való jutását. Délután a Krauthammer Magyarország Tréning segítségével megtanultuk, hogyan kell helyesen önéletrajzot írni. Érdekesek voltak a feladatok is, amikkel azt tanultuk meg, hogyan kell felkészülni egy állásinterjúra, mik azok az elmaradhatatlan feladatok, amiket az interjú előtt, közben és után mindenképpen el kell végeznünk, vagy oda kell figyelnünk rájuk. Hasznos volt számomra ez a program, mert olyan dolgokra is felhívták a figyelmünket, amikre nem is gondoltam volna, hogy ennyire fontos egy interjún.

Utolsó programunk a városnézés volt, Hop on-hop off busszal. Nagyon élveztem, mivel én nem Budapesten tanulok, és ritkán vagyok a fővárosban. De így, a két óra alatt megismerhettem Budapest főbb nevezetességeit. Este meglepetéssel kedveskedtek nekünk a szervezők. Az NR Duo zenélt nekünk. Nagyon jó volt a hangulat, ismert, híres zenéket játszottak nekünk. Nagyon sok élménnyel gazdagodtam a tábor alatt, új barátokat is szereztem, a meglévőkkel pedig szorosabb kapcsolatba kerültem. Örülök, hogy részt vehettem a táborban!

Boglárka a Pfizer támogatott diákja.