Nagyon jól éreztem magam a táborban, mivel barátságos emberek között lehettem. Nekem ez volt az első Romaster tábor, ahol részt vettem. Lehetőségem nyílt arra, hogy megismerjem  személyesen  a HBLF dolgozóit , akikkel idáig csak telefonon beszéltem, illetve a többi ösztöndíjas diákot. Nekem legjobban a Sziget fesztivál tetszett, ahol nagyon jól éreztem magam. Olyan ismeretséget kötöttem a táborban, ami barátsággá alakult. Köszönöm a lehetőséget!
Nagyon jól éreztem magam a táborban, mert érdekesek, és szórakoztatóak voltak a programok!
Első nap nagyon jó volt a szalonnasütés, mert így legalább kicsit megismertük egymást. Örülök, hogy megismerhettem a többi támogatott diákot, és remélem a továbbiakban is fogunk még találkozni.
A legjobban nekem a Sziget tetszett, mert amellett, hogy buliztunk, megismertük jobban az alapítvány munkatársait. A legkevésbé nekem a paksi atomerőmű látogatása tetszett.
Örülök, hogy meghívást kaptam a táborba, és remélem a későbbiekben lesz lehetőségem találkozni a diákokkal, és ilyen érdekes programokban vehetek részt! Köszönöm!!!!!!
Számomra nagyon kellemes volt a tábor, sok hasznos program volt, mely a továbbtanulással kapcsolatos. Emellett nagyon jó volt a cigányságról, hagyományokról szóló kis délelőtt. A rengeteg kultúrális program mellett számos érdekesség is megmutatkozott.
Ami engem igazán meglepett, az a láthatatlan kiállítás volt. Nagyon tetszett a készségfejlesztő délután is ,ahol a mentor cégekről kellett előadást tartanunk.
Szóval összegezve a céglátogatások, kiállítások, kirándulások, a Sziget valamint a közösségkovácsoló esték, délelőttök számomra feledhetetlen élmény. Köszi nektek!

 

Az egy hét táborozás ideje alatt, nagyon sok új, szimpatikus, jó érzésű fiatalt ismerhettem meg! Ez alatt az idő alatt, biznunk kellett egymásban, együtt kellett dolgoznunk, segíteni kellett egymást!
A tréningeken fontos és használható tudást kaptunk. Megtanultuk, hogyan lehet sikeres egy interjú, hogyan  készíthetünk el egy prezentációt, hogyan írhatunk meg egy önéletrajzot.
Ellátogattunk a Láthatatlan kiállításra, ahol megismerhettük a fogyatékkal élő emberek mindennapját.
Találkoztunk sikeres roma származású emberekkel, akik példaként állhatnak előttünk. Megismerhettük népünk szokásait, hagyományait!
Nem feledve a sok hasznos program mellett a szórakozást nyújtó Sziget fesztivált, ahová a Romaster program nélkül nem juthattunk volna el. Mindenki nagyon jól érezte magát a Szigeten, talált magának megfelelő helyszínt. Én nagyon jól éreztem magam a roma-sátorban, ahol egy fantasztikus tánc előadást láthattam.
Valamint fergeteges élmény volt még a Party Aréna is ahol több ezer ember társaságában táncolhattam
és bulizhattam.
Az én kedvenc programom mégis a dunai-hajókázás volt. Gyönyörű volt a kivilágitott város! Fantasztikus volt az este minden. Könnyed szellő, szikrázó fények, finom pezsgő. A legjobban ez volt rám hatással!
A táborban történteket tökéletesen nem lehet összefoglalni, ezt át kell élni! Köszönök mindent!

Örülök, hogy részt vehettem a táborban, mert olyan programokon vehettem részt, amelyek nagyon hasznosak voltak. A különféle területeken pl. állás interjú, prezentáció kapott tanácsokat megfogadva sikeresebbek lehetünk. Az ott megtanultakat alkalmazva könnyebben vehetjük az akadályokat. Mindemellett a programok jó hangulatban teltek.