A 2014-es Romaster tábor alatt lehetőségünk nyílt bepillantani a Morgan Stanley cég életébe. Kaptunk egy rövid ismertetőt, hogy mi is az a Morgan Stanley, mi a feladatuk, hányan dolgoznak azért, hogy ez a rendszer tökéletesen működjön.

Táborunk első napján, vasárnap ellátogattunk a Római kalandparkba. A park felül múlta a várakozásaimat, korábban már másztam akadálypályán, úgy gondoltam nem lesz nehéz egyik rész se, de kellemesen csalódtam.

Nagy örömömre szolgál, hogy beleláthattam egy multinacionális cég mindennapjaiba.

Először is nagyon szépen köszönöm, hogy lehetőségem nyílt a Morgan Stanely cég megtekintésére. Nagyon tetszett az, hogy bátran tanácsot kérhettünk az ott dolgozóktól. Kedvesek, barátságosak,nyitottak és őszinték voltak velünk.

Az idei volt az első ROMASTER táborom, így nem nagyon tudtam mire is számíthatok. Ez a bizonytalanság azonnal elmúlt amint a szállásra érkeztünk. Mindenki nagyon közvetlen és barátságos volt.