Őszinte izgalommal készültem a nyári táborra, mert nekem még ez volt az első. Ezelőtt egyszer voltam egy tavaszi táborban, Debrecenben. Kicsit tartottam az új emberektől, illetve Budapesttől, mivel most utaztam először magamban oda. És nem bántam meg. Ez volt az augusztusom fénypontja. Nem is tudnék kiemelni olyan programot, amely a legjobban tetszett, mert egyszerűen mindet imádtam.

 

Nagyon izgultam, miközben tartottam Budapest felé, mivel ez volt az első ROMASTER tábor, amiben részt vettem. Így utólag rájöttem, hogy kár volt aggodalmaskodni, mert nagyon jó csapat jött össze, sok új ismertséget és barátságot kötöttem, amit nagyon fontosnak tartok, a leendő roma vezetőknek úgy gondolom ismerniük kell egymást, az együttműködés és a példamutatás miatt. 

Életre szóló élmény! Számomra ezt jelentette ez a tábor, lehet, hogy sokan azt gondolják ez túlzás, de én tényleg így gondolom! Nagyon sok barátom lett, akikkel a későbbiekben is szeretném tartani a kapcsolatot, hisz eltudták viselni az egész napos locsogásom.

Az idei nyáron vettem részt először a táborban hiszen nem rég kerültem be a ROMASTER Programba. Először nem szerettem volna menni, mert úgy gondoltam, hogy túl sok idegen ember lesz! De elmentem és nem csalódtam semmiben és senkiben, mert egyszerűen csodálatos volt!

 

Idén már sokadik alkalommal vettem részt a táborba, és most sem csalódtam, mert mint mindig, most is nagyon jól éreztem magam. Már sokszor voltam a táborban, de minden évben nagyon kíváncsian vártam, hogy mikor jön már a nyár, hogy  találkozhassam a régi barátaimmal, akiket nagyon megszerettem.

Kellemesen csalódtam az új diákokban, akik nagyon nyitottak voltak felém és bizalmat szavaztak nekem. Szövődtek új barátságok is, aminek nagyon örülök. A programok nagyon élmény dúsak, hasznosak, szórakoztatóak, tanulságosak voltak.

Nekem minden nagyon tetszett, de legfőképp a színház, a jazz fesztivál, a Momentán Társulat, az állatkert és az esti gitározós „grillparti”. Nagyon tetszett a dunai hajókázás, amin már részt vettem néhányszor, de még mindig nem tudom megunni Pest gyönyörű látványát. A csapatépítő tréningeket, nagyon hasznosnak találtam, mert jobban meg tudtuk ismerni egymást és önmagunkat. Az állatkert nekem egy fantasztikus élmény volt, mert visszahozta a gyerekkorom. Úgy rohangáltam a ketrecek között, mint egy 5 éves kisgyerek. Nagyon emlékezetesek a számomra az éjszakai Erdőmesteres kirándulások, beszélgetések is.